A környék


Falutörténet

A Sorok patak partján, sík területen, messze minden nagy-forgalmú úttól, Szombathelytől keletre, Rum, Zsennye, Püspökmolnári, Gyanógeregye, Nemeskolta és Csempeszkopács községek határolta területen fekszik ez a színmagyar település.

Nem hallatszik ide a 87-es főközlekedési út járműforgalmának zaja, ritkán tér be egy-egy helyközi buszjárat. A nagyvilági zajtól messze, csendes erdők és mezők között élnek itt az emberek. A nagyvilág zaja messze van, de az itt élő emberek minden tettükkel, cselekedeteikkel, a mindig többet akarással és dolgos hétköznapjaikkal mégis kapcsolatban - mégpedig többszálú kapcsolatban - vannak a környező településekkel, és távolabbi községekkel, de városokkal is. A rokonsági kapcsolatok, az elszármazás, elköltözés hatására a kapcsolatok élnek, és azok hol lazábbak, néha erősebbek.

A község két településrészből áll. A nagyobb Töttös, míg a kisebb Gutaháza. Együtt alkotják Rábatöttöst. 1942-ig Gutaháza és Rábatöttős önálló települések voltak. 1942-ben hosszas huzavona után Gutatöttős néven egyesítették a két községrészt. Ötven év után, 1992-ben népszavazás után a község mindkét községrészt beleértve Rábatöttös néven kapta vissza nevét. Gutaháza lakossága hiába küzdött önállóságának visszanyeréséért, azt a jogi és egyéb feltételek hiánya nem tette lehetővé az itt élők számára.

Valószínű az, hogy Töttös a középkorban kissé délebbre, a templom közelében helyezkedett el. Az a település azonban 1532-ben a törökök támadása következtében megsemmisült. "Lehet, hogy ekkor pusztult el Töttös is, és később a mai helyén települt újra, de temploma fennmaradt.

A község közigazgatási területe 648 ha.

A község a vasi megye-székhelytől Szombathelytől keletre, mintegy 25 km távolságban fekszik. Dolgos, mindig a szebb jövőt akaró, az életért nehéz küzdelmet folytató nép lakta ezt a községet.

Egy 1323. október 28-án kelt okirat I. Károly király Doroszló fiai: Gergely és Doroszló kérésére az ezeknek Rum, Balozsaj és Töttös birtokaik között lévő, ugyancsak Balozsaj nevű földtér határait a vasvári káptalan által megjáratja s a mondott földet nekik adományozza.

 

Forrás: http://www.rabatottos.hu